Móra Ferenc Múzeum - Szeged
Móra Ferenc Múzeum - Szeged

 

Móra Ferenc Múzeum

A Móra Ferenc Múzeum Szeged szívében, a Tisza-part és a Belvárosi híd találkozásánál fekszik, patinás épülete a városkép meghatározó része. Az intézmény a régió kiemelkedő kulturális központja. Állandó és folyamatosan megújuló időszaki kiállításai mellett komoly régészeti, néprajzi, történettudományi, numizmatikai és természettudományi kutatómunka is folyik a Kultúrpalota falai között.

A múzeum története összeforr a Somogyi-könyvtáréval: a két intézmény elődjét 1883-ban alapították meg, a neoklasszicista stílusú épületet pedig 1896-ban adták át- ez az épület mind a mai napig a Móra Ferenc Múzeum otthona és Szeged városának meghatározó építészeti remekműve. A könyvtár és a múzeum 1950-ben vált szét, ekkor vette fel az intézmény korábbi igazgatója, Móra Ferenc nevét.

A múzeum igazgatói között nagy régészeket, történészeket, tudósokat találunk: az intézmény élén állt Reizner János, Tömörkény István és Móra Ferenc is.

A Móra Ferenc Múzeum egész évben értékes állandó kiállításokkal várja a látogatókat.

A Móra Ferenc emlékszoba az egykori igazgatót nem csak mint a hazai irodalom egyik legkiemelkedőbb alakját, hanem mint régészt, kutatót és magánembert is bemutatja. Személyes tárgyai, bútorai mellett kéziratokat és különleges fotókat is láthatnak az érdeklődők az emeleti kiállítóteremben.

A „Csak egy földünk van” című természettudományi kiállítás a Föld történetét a kezdetektől egészen napjainkig ismerteti: izgalmas installációk, többmillió éves fosszíliák, eredeti ősbölény koponya és mamutfog, valamint 3D-s barlangimedve-animáció segítségével utazhatnak a látogatók több millió évet. Napjaink élőhelyeit a tipikus magyarországi és dél-amerikai állatok és környezetük élethű bemutatásával igyekszik szemléltetni a tárlat.

A „Szöged hírös város” című állandó néprajzi kiállítás 2010-ben újult meg. A tárlat kiemelt témái a Tiszához kapcsolódó tevékenységek, a homoki gazdálkodás, a híressé vált kisiparok - papucsos, késes mesterség -, a gyékényszövés, a népi építészet sajátosságai, illetve a sokakat vonzó alsóvárosi búcsú is. A tárlat emellett archív fotók és régi eszközök, szerszámok segítségével szemlélteti a paprikatermesztés folyamatát. A kiállítás Szeged környékének néprajzi életét interaktív, audiovizuális eszközök, különböző monitorokon elhelyezett képanyagok, hanganyagok segítségével teszi érdekessé. A legkisebbeket különböző kirakók, megfogható műtárgymásolatok, és egy felpróbálható szűr is várja a Móra-múzeumban.

Az állandó kiállítások mellett folyamatosan megújuló időszaki tárlatokat is kínál a Móra Ferenc Múzeum. Az intézmény falai között bemutatták már többek között Vasarely, Munkácsy és Csontváry alkotásait is, 2014-ben pedig minden idők legsikeresebb időszaki kiállítása lett A fáraók Egyiptoma című tárlat, melyet több mint 114 ezren láttak.

Cím: 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.
Telefon: 62/549-040
Weboldal: www.moramuzeum.hu
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
GPS koordináták: 46.252184, 20.151978

Nyitva tartás: minden nap 10-18 óráig

 

Móra Ferenc Múzeum - Szeged

Móra Ferenc Múzeum - Szeged

 

Kass Galéria

A Kass Galéria 1985-ben nyílt meg Szegeden a Vár utcában. A galéria Kass János szegedi születésű, Kossuth-díjas, kétszeres Munkácsy-díjas, Érdemes Művész és Kiváló Művész munkásságának különböző korszakait, szeleteit mutatja be.

A Kass Galériában Kass János munkásságának jelentős sorozatai kerültek már bemutatásra, mint a Kékszakáll, Az ember tragédiája, a Biblia, a Hamlet, vagy válogatott művek a Fejek sorozatból. A fenti alkotások mellett egyéni grafikái is helyet kaptak a kiállítótérben.

1991-et követően a galériában különböző kortárs időszaki kiállítások is helyet kaptak, 2014 óta pedig az aktuális nagyszabású időszaki tárlatokhoz kapcsolódó kiállítások is bemutatásra kerülnek falai között.

Cím: 6720 Szeged, Vár u. 7.
Telefon: 62/420-303
Weboldal: www.moramuzeum.hu
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitva tartás: minden nap 10-18 óráig

 

Fekete ház

A belváros szívében, a Dóm tértől egy percnyi sétára található a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelye, a Fekete ház.
A patinás épület földszintje és emelete értékes időszaki kiállítások helye. Az emeleti szobákban 2013 őszétől állandó enteriőr-kiállítást láthatnak az érdeklődők: a szegedi polgári lakáskultúra érdekes és értékes bútorait, berendezési tárgyait csodálhatják meg a látogatók. A két szalon mellett bepillanthatnak egy gyönyörű lányszobába, valamint körbepillanthatnak Szeged legszebb saroktornyából is.

Cím: 6720 Szeged, Somogyi u. 13.
Telefon: 62/425-033, 62/425-872
Weboldal: www.moramuzeum.hu
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitva tartás: minden nap 10-18 óráig

 

Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház

1987. augusztus 1-jén nyílt meg Szegeden a Bécsi körút 11/a szám alatt a Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház.

A háromszintes kiállítóház közel 300 m2-es területén Varga Mátyás hat évtizedes munkásságának bemutatásán keresztül a magyarországi színháztörténet egy jelentős szeletéről alkothatnak képet a látogatók. Az intim belső udvar felől nyitott folyosón jutunk a kiállítóház alsó szintjére. A folyosót harmincas évekbeli plakátok díszítik.

A nyári hónapokban a különböző beszélgetéseket, a színházi élettel és a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaival kapcsolatos programokat szerveznek a ház kertjében.

Cím: 6720 Szeged, Bécsi krt. 11/A
Telefon: 62/549-040
Weboldal: www.moramuzeum.hu
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitva tartás: szerda, csütörtök, szombat: 15-19 óráig (április 1-október 31. között)
Egyéb időpontokban csoportok számára előzetes bejelentkezés telefonon.

 

Vármúzeum és kőtár

A Vármúzeum a rendezvények és időszaki kiállítások helye: különleges atmoszférájának köszönhetően egyedi helyszíne minden rendezvénynek és különlegessé teszi az itt megrendezett időszaki kiállításokat is. A múzeum épülete az egykori szegedi vár maradványa: a középkorból származó, lenyűgöző építészeti emlék.
A kőtárban Szeged történelmének legfontosabb építészeti kőemlékeit láthatja nagyközönség: az itt látható tárgyak többségét a nagyárvíz után, a szegedi vár lebontásakor mentették meg, majd helyezték el később a Stefánián található kőtárban. Itt látható többek között a Szent Dömötör-templom fontos emléke, a Szent Dömötört ábrázoló szobor is – a templomot a szegedi dóm építése miatt az 1910-es években kezdték el lebontani. A látogatók római kori, Árpád-kori, középkori, barokk-, és reneszánsz-kori építészeti kincseket is láthatnak itt, így kétezer év építészetét barangolhatják be a kőtár megtekintésével.

Cím: 6720 Szeged, Stefánia sétány
Telefon: 62/549-040 Weboldal: www.moramuzeum.hu
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitva tartás: minden nap 10-18 óráig (A látogatási szándékot kérjük, a Móra Ferenc Múzeum pénztárában jelezzék!)
Csoportok számára előzetes bejelentkezés telefonon.