Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
- a fogyasztók érdekében

Nem véd, és még mérgez is: autós gyerekülések tesztjeNem véd, és még mérgez is: autós gyerekülések tesztje

Megdöbbentő eredményt hozott az ICRT nemzetközi tesztelő szervezet autós gyerekülés tesztje. Mint kiderült, számos olyan típus van forgalomban az európai piacokon, amely nagy mennyiségben tartalmaz az egészségre súlyosan káros, rákkeltő anyagokat. A rossz hír pedig az, hogy ezekből a magyar piacra is jut néhány.

Nem könnyű jó autós gyerekülést választani – leginkább így összegezhető nemzetközi tesztünk eredménye. Van ugyanis olyan termék, amely a frontális behatásoktól, más pedig az oldalirányúaktól nem véd megfelelően, megint másoknak a megfelelő használatával akadhatnak gondok. S ha ezek a szempontok rendben is vannak, még mindig ott lehet, hogy a gyerekülés olyan egészségre káros anyagokat tartalmaz (akár nagy mennyiségben), ami mellett eltörpül, hogy egyébként egy ütközés során milyen védelmet nyújt.
A hatalmas piacot (megannyi termék, használatában külön súlykategóriákhoz kötve) természetesen lehetetlen teljes egészében lefedni, de az eredmény így is több mint elgondolkodtató. Az esetleges ütközés során nyújtott védelem mellett leginkább azt érdemes megnézni ugyanis, hogy miből készülnek ezek a szemre többnyire igen tetszetős termékek, melyek a picikék védelmére szakosodtak. Mert ugye minket már tényleg nem kőbölcsőben ringattak?

Szabályozás

Mielőtt azonban erre választ adnánk, érdemes a gyermekülésekkel kapcsolatos szabályozásról néhány szót ejteni, mivel ez 2007-ben jelentősen megváltozott. Sokan még ma sem tudják, hogy a különböző korú gyermekeiket hogyan szállítsák, eleget téve a szabályoknak, és betartva a közlekedésbiztonsági szempontokat.
Az olyan modern gépkocsikban, ahol hátul is van biztonsági öv, a gyerekülést az autó hátsó ülésére kell bekötni. A rendelkezés ugyanakkor nem tiltja az első ülésen való elhelyezését sem, ha azt a menetiránynak háttal rögzítik, és kikapcsolják a légzsákot.
Első ülésen gyermekülés háttal csak akkor szerelhető be, ha nincs légzsák, vagy kikapcsolták azt. 150 centiméteres magasság alatt gyermek másként (ülésmagasítóval, csak övvel bekötve) nem szállítható. 150 centi feletti gyermek és 150 centinél kisebb felnőtt hagyományos módon, az ülésben ülve, biztonsági övvel rögzítve szállítható.
Hátsó üléseken a 135 centinél alacsonyabb gyermek csak gyermekülésben szállítható! A 135 és 150 centi közötti gyermeket elegendő a biztonsági övvel rögzíteni, ha azt a testméretéhez beállítottuk (ülésmagasítóval vagy állítható övvel).
Régi személygépkocsikban (ahol hátul nincs biztonsági öv) első ülésben a gyerekek a már fentebb leírt módon utaztathatóak.
Hátsó ülésekben 3 év alatti gyermek NEM szállítható. Ezen életkor fölött az ülésen ülve rögzítés nélkül utazhatnak a gyermekek. Amennyiben olyan autóbuszban utazunk, amelyen álló utasok nem szállíthatók és az ülésekhez biztonsági öv került beszerelésre, akkor a 135 cm-nél kisebb gyermekek részére szintén kötelező a gyermekülés használata (kivéve a menetrend szerinti járatok). A KRESZ módosítása kiemeli, hogy nem elég a gyermeket az ülés pántjaival rögzíteni, hanem a gyermekülést is rögzíteni kell a járműben található biztonsági övhöz vagy a rögzítési pontokhoz (Isofix betét).

A tesztről

Az ICRT nevű független nemzetközi tesztszervezet komoly erőket mozgósított az autós gyermekülésekkel kapcsolatban. Konferenciák, találkozók megbeszélések egész sora után, összefogva a Stiftung Warentest német fogyasztóvédelmi szervezettel a legjobban felszerelt laborokban vizsgálta meg a termékeket mind biztonsági mind pedig anyagszerkezeti szempontból. A termékek kárpitjából és az övek, övvezető rendszerekből vett anyagminták alapján harmincnál is több káros műanyagvegyület jelenlétére figyeltek, köztük a PAH vegyületekre (policiklusos aromás szénhidrogének, pl. benzol, a rákkeltő naftalin és egyebek), PVC műanyag lágyítók, fenolok és égéslassító vegyületek. Az eredmények rendkívül tanulságosak. Az egyik ilyen tanulság, hogy a termékek árai nem mutatnak egyértelmű kapcsolatot a teszteken mutatott teljesítménnyel akár biztonsági akár kémiai szempontból.
A másik ennél sokkal fontosabb ügy, hogy a tesztelt termékek közül nagyon sok tartalmazott az egészségre káros, veszélyes, esetenként tiltó listán szereplő anyagot.
Magyarország sincs jó helyzetben ebben a tekintetben. A magyar piacon kapható termékek közül a Cybex Aton 4 (0-13kg) (hazánkban 8 féle típus!, kiegészítő betéttel, extrával) elégtelenre vizsgázott, azaz megbukott a teszten fenol és elfogadhatatlanul magas naftalin tartalma miatt, ami rákkeltő hatású. Emellett több olyan termék van, ami csak elégséges vagy közepes minősítést kapott, azaz szintén jelentősebb károsanyag tartalom mutatható ki benne, továbbá sajnos olyan termékek is vannak, amelyek egy ütközésnél nem nyújtanak megfelelő védelmet a gyermek számára.

A részletes teszteredményeket Felhasználóink ide kattintva érhetik el.

Nem megfelelő minősítés károsanyag tartalom tekintetében (a teljes teszteredmény is bukás):

- Apramo Hestia (9-36kg súlycsoport)
- Apramo Hestia (15-36kg)
- Apramo Hestia (9-18kg)
- Apramo Ostara (15-36kg)
- Baby Relax Baladin (0-18kg)
- Baby Relax Baladin (0-10kg)
- Baby Relax Baladin (9-18kg)
- Casualplay Sono Fix (0-13kg)
- Cosatto Hold (0-13kg)
- Cosatto Hold + ülésbetét (0-13kg)
- Cosatto Hold + extra betétek (0-13kg)
- Cosatto Hold + újszülött betét (0-13kg)
- Cosatto Hold + isofix (0-13kg)
- Cosatto Hold + isofix közepes (0-13kg)
- Cosatto Hold + isofix nehéz (0-13kg)
- Cybex Aton 4  (0-13kg)  (Mo.-n 8 féle típus!, kiegészítő betéttel, extrával)
- Lutule Bear S (9-36kg)
- Lutule Bear S (15-36kg)
- Lutule Bear S (9-18kg)
- Lutule Bear S + Isofix rögz. (15-36kg)
- Simple Parenting (0-13kg)
- Simple Parenting + Isofix (0-13kg)
- Simple Parenting + extra betét (0-13kg)


Tesztünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával készült
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - a fogyasztók érdekében

 

 

Ne legyen áldozat!

 
Kattintson a videóra és elmondjuk Önnek,
hogyan védheti meg magát egy jogász segítségével!